A BTE EDELÉNY FOCISTÁINAK HIVATALOS HONLAPJA
Fejléc
 
2013-2014-ES BAJNOKSÁG TAVASZ
 
BTE EDELÉNY
 
HÍREK, INFÓK
 
ELÉRHETŐSÉGEK
 
KÉPTÁRAK
 
FOCI TÖRTÉNELEM
 
KASTÉLYKERTI SE.
 
FOCI BAZÁR
 
LINK AJÁNLÓ
 
CSAPAT OLDALAK
 
VIDEÓK
 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2009-06-03
 
KASTÉLYKERTI FUTBALL GÁLA
KASTÉLYKERTI FUTBALL GÁLA : Tájékoztató a résztvevő labdarúgóknak

Tájékoztató a résztvevő labdarúgóknak

Kedves nosztalgiázó gála résztvevő!

 

Nagyon örülünk, hogy részese lesz Kastélykerti Futball Gálánknak!

A kb. két órás közönség program során 2 mérkőzést rendezünk, váltott félidőkkel.


Az első meccs mindkét félidejében pályára lép a jelenlegi edelényi felnőtt csapat, az első félidőben a közismert emberek csapata ellen, a másodikban pedig a 40-es öregfiúk ellen.

Játékidő: nagypályán 2 x 20 perc 15 perc szünettel, ami alatt közönségjátékok lesznek.

A második meccs fix résztvevője a 60-as öregfiúk, akik az első félidőben a közismert emberek csapata ellen, a másodikban pedig a 40-es öregfiúk ellen „parádéznak” majd.

Játékidő: 2 x 15 perc 15 perc szünettel, ez idő alatt is közönségjátékok lesznek.

Az egész rendezvény ideje alatt igazi gála jelleggel fogjuk a résztvevőket „tálalni”, lesznek díjátadások, köszöntések, egy jó hangulatú, vidám jellegű bemutatóra készüljön mindenki, bár némi kondíció nem árt…

Amit adunk: mez, sportszár, igény szerint sípcsontvédő

Amit hozni kellene: futballcipő, törülköző és egyéb személyes dolgok.

Csapatonként egy öltözőt tudunk biztosítani, a közönségprogram alatt ásványvíz és üdítő áll a csapatok rendelkezésére.

 

A nyilvános programot követően, kb. 19.30-kor a meghívott vendégekkel átmegyünk a Borsodi Tájházba, ahol egy finom gulyás mellett, kötetlen formában mindenki a saját kedve szerint nosztalgiázhat… és itt már egyéb nedűk is rendelkezésre állnak.

 

Találkozó: 16 órakor!!!

 

Szeretettel várjuk és HAJRÁ EDELÉNY!

 
MÉRKŐZÉS-LESŐ

Megyei I. osztályú bajnokság

Téli alapozás

 
BTE PROGRAM

Legközelebbi program:

 
BTE TÁRSALGÓ
Beszéljünk a fociról, vagy bármi másról, amihez éppen kedvünk van...
 
VENDÉGKÖNYV
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lábléc
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG